Az Árpád-kori múltra visszatekintő, a török után újraépült község a rendszerváltás, önkormányzati rendszer kiépülését követően látványos fejlődésnek indult.

szajk_mecseki_borrend_1
Ennek alapját a kedvező természeti és közlekedés-földrajzi adottságok, valamint a helyi lakosság munkája, szorgalma adta, ami a történelmi hagyományokból, etnikai adottságokból is következett.
Baranya megyében, Mohácstól 13 km-re nyugatra fekvő település két kápolnája, Gebauer Ernő pécsi festőművész képeivel díszített kálváriája. A kálvária keresztcsoportját a pécsi Székesegyház egykori apostolszobrait készítő Bartalits Mihály faragta 1861-ben, klasszicista stílusban. Védett pincesora- és magas színvonalú szőlő és borkultúrája- – pedig a borturizmus számára nyújt lehetőséget. A község a Mohács-Bóly Fehérbor Út tagja.

Ossza meg barátaival, ismerőseivel ezt az oldalt: