A Dél-Dunántúl délkeleti szegletében lévő település, Magyarország egyik legdélibb városa.
A Duna útja Bajánál két ágra szakad. A szélesebb Duna-ág délnyugati irányt vesz, majd derékszögben délkeletre fordul. A keskenyebb dél felé folytatja útját. A két ág a horvát-szerb határon találkozik ismét. Ahol a szélesebb, az „öreg” Duna elfordul, ott fekszik Mohács. A város területének nagyobbik része a jobb parton terül el, itt él a lakosság 95%-a. A bal parti városrész (Újmohács) lakossága közel 700 fő. 2077-től Mohács az Európai Unió dunai határkikötője.
A várost elkerüli az 56-os főút, mely Szekszárdtól a horvát határig tart. Mohácsot Baranya megye székelyével, Péccsel az 57-es főút köti össze. A várostól a horvát határ 10 km, Budapest 190 km, Pécs pedig 40 km messze van. Az új M6-os autópálya megépítésével ezek a távolságok, de főleg az utazási idő lerövidültek.
Széchenyi tér
A város legszebb és legfontosabb tere a Széchenyi tér. A tér ami formáját 1896 és 1940 között érte el. A hely a környékét 2007-ban uniós forrásból felújították. Uralkodó épület a Fogadalmi Emléktemplom. Jobbra tőle a Széchenyi I. Általános Iskola, balra a török stílusú városháza épülete található. Eme épületek fogják össze a tér két sarkában lévő polgármesteri hivatal B épületét és az Ifjúsági Centrumot.
Városháza
A Széchenyi tér keleti oldalán álló impozáns épületet Árkay Aladár tervezte, az építkezés 1924-től 1926-ig tartott. Az építmény magyar stílusban épült. Keleties elemekkel is rendelkezik, mint a sarok – és toronykupolás homlokzat. A lépcsőházban Pleidell János festményei láthatóak. A festett üvegablakokat Kocsis Imre készítette 1984-ban. Az emelten a elvezető lépcsőkkel szemben a díszterem található. A díszterem kiképzése, stukkós famennyezete keleties hangulatú. A teremben található Bán István gobleinje, mely a busók dunai átkelését ábrázolja. A mű számos hazai és Brüsszeli Világkiállításon is díjat nyert. A városháza épületében foglal helyet a belvárosi postahivatal is. Ettől délre található az önkormányzat B épülete, melyet Möller Károly tervezett és 1928-ban adták át.
Fogadalmi Templom
A tér legmeghatározóbb épülete a Fogadalmi templom. Alapkövét 1926-ban helyezte el Zichy Gyula kalocsai érsek, a mohácsi csata 400. évfordulójának emlékére. A bizánci stílusú templomot Árkay Bertalan budapesti műépítész tervezte. Az épület alapjába 3000 magyar község 52 város és 25 megyeháza udvarából való egy kilogramm emlékföldet helyeztek el. A kupola 30 méter magas és 20 méter a szélessége, az 1227 négyzetméter alapterületű templomban 3600 ember fér el egyszerre. 1940. augusztus 29-én szentelte fel Virág Ferenc pécsi püspök. A templom védőszentje a Magyarok Nagyasszonya.
A Három leány szobra/Mohácsi országzászló
Az 1932. augusztus 28-án fölavatott szoborcsoport, melyet Martinelli Jenő (1886-1954) szobrászművész tervezett, a szerb megszállás alóli felszabadulás emlékére épült, valamint ez lehetett az első vidéki országzászló is. Az építmény a város három meghatározó nemzetiségének barátságát hivatott szimbolizálni, valamint a trianoni traumára kívánt figyelmeztetni. A magyar, a sváb és a sokác népviseletbe öltözött lányok ennek a barátságnak és egyet akarásának képviselői. Az összefogást még az is erősíti, hogy a sokác és a sváb leány támasztja a magyar középcímert. A szoborcsoport a Széchényi tér keleti oldalán, a városháza előtt áll. Az emlékmű nyugati oldalán a következő Lessing idézet olvasható:
„Nyújtsatok itt kezet egymásnak, /jöjjetek!/ Hadd tartsa meg mindnyája az ő/szokását, hadd vélje anyját szebbnek / mindenkinél, hass járjon azután a / nyelvetek ezerfelé. A szívnek/ csakis egy nyelve van közöttünk.”
Az országzászló fontos szerepet játszott a város életében, mivel itt tartották a cserkészavatásokat, a tanévnyitó- ünnepségeket, valamint a fogadalmi Templom miatt nagyon sok rendezvény a Széchényi térről indult.
Szentháromság-Szobor
A Szabadság utca, a Jókai utca és a Szentháromság utca találkozásánál áll Mohács fennállásának 900. évfordulójának alkalmából felállított Szentháromság-Szobor, melyet Trischler Ferenc készített bronzból. Ez a szobor egy már nem létező emlékmű újbóli megépítése, hiszen ama Szentháromság-szobor körül volt egykoron Mohács első körforgalma. Itt áll az egykori Korona Szálló. Az egykori patinás épületet Pilch Andor tervezte. Az épületet jelenleg üzletek, éttermek és irodák foglalják el.
Duna-part
Mohácsot komp köti össze a jóval kisebb Mohácsi. Szigetben fekvő Újmoháccsal. A komp mohácsi állomása mellett található a Szent János hotel (a valamikori Csele hotel), valamint a nem messze lévő Nepomuki Szent János szobra. A Duna-parton áll a határőrség, a Vám és Vízi rendőrség közös épülete.
A belvárosban, ugyancsak a Duna partján áll a ma is működő selyemgyár, mely 1902 és 1905 között épült.
Mohácsi Történelmi Emlékhely
A csata 1526. augusztus 29-én minden bizonnyal a Kölked, Udvar, Majd és Sátorhely közötti síkságon zajlott. Az elmúlt évtizedekben bizonyították be a csata valódi helyszínét. 1975-ben találták az első tömegsírokat, majd 1976-ban, a 450. évfordulóra alakították ki az emlékhelyet. A héthektáros parkban Vadász György és Zalay Buda alkotási láthatók. Az emlékhely bejáratát, rácsszerkezetének elemei emberi csontok képzetét kívánja kelteni. A parkban tömegsírokat amfiteátrum- szerűen emelkedő sétányok veszik körbe. 120 jelképes kopjafa vagy sírjel áll az emlékparkban.
2011-ban a Mohácsi Történelmi Emlékhely új fogadóépülettel bővült. Az impozáns megjelenésű létesítmény méltó módon mutatja be a mohácsi csata előzményeit a csata lefolyását és annak következményeit, lehetőséget biztosít a sírkert virágszirmot mintázó kialakításának „madártávlatból” történő megszemlélésére. A négyszintes épület tervezője Vadász György – külön érdekesség, hogy az Emlékhely 1976-ban átadott épületét szintén ő tervezte – ennélfogva az új épület a mester akkor itt megkezdett munkája szerves folytatásának is tekinthető.
A csata emlékezetére írta Kisfaludy Károly Mohács című versében:
„Hőstől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntelek,
…virúlj, gyásztér! A béke malasztos ölében,
Nemzeti nagylétünk hajdani sírja Mohács!”
(Mohács – részlet)
Mohácsi Busójárás
A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg. Régen Farsangvasárnap reggelétől Húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság. A Farsang utolsó csütörtökjén a gyermekek öltöznek maskarába.
A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint az afrikai népek szokásaival.
Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák. A mondának – mely szerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról – aligha van történeti alapja. A város 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, s a sokácság nagy arányú betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg. Minden bizonnyal a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját. A népszokás megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első adatok.
A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.
Az így beöltözött busókat kísérik a jankelék, akiknek az a szerepe, hogy távol tartsák az utca népét, főleg a gyerekeket a busóktól. Hamuval, liszttel, ma már csak ronggyal vagy fűrészporral töltött zsákjukkal püfölik a csúfolódó gyerekhadat. A lefátyolozott arcú nőket és a lakodalmas viseletbe öltözött férfiakat, továbbá a karneváli jelmezű alakokat maskarának nevezik Mohácson.
Régen a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és „bao-bao!”-t ordítozó busócsoportok tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról-házra járva kifejezze jókívánságait, elvégezze varázslatait és részesüljön azokban az étel-ital adományokban, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük.
Mára az idegenforgalom medrébe terelt népszokás sokat veszített az eredeti hagyományokból, ám látványosság szempontjából sokat nyert. A mai busójárás a régi népszokás központjában, a Kóló téren kezdődik. A beöltözött busók, jankelék, maskarák itt gyülekeznek, itt találkoznak a Dunán csónakokkal átkelt busók az ágyús, az ördögkerekes, a szekeres, a kürtös, a teknős és más busó csoportokkal. A régi elöltöltős busóágyú dörejére a különböző csoportok a főutcán át bevonulnak a város főterére, ahol szabad farsangolás kezdődik. Ezt követően a Duna-parton és a környező utcákban iszonyú zajt keltve ünneplik a farsangot. Szürkületkor visszatérnek a főtérre és a meggyújtott óriási máglya körül táncolnak, dévajkodnak az emberekkel. Ezzel ér véget a Farsangvasárnap. A mohácsiak azonban kedden is farsangolnak, amikor is az újabb főtéri máglyára helyezett, telet jelképező koporsó elégetésével és körültáncolásával búcsúznak a hideg évszaktól, s köszöntik a tavasz eljövetelét.
Képek Mohácsról
